A Korszerű tanári mesterség nevű IKT-kurzuson tartandó mikrotanítások sorát Horváth Lilla és Varga Olivér kollégák nyitották egy biológiaórával, amelynek során egy gerincesek témaköréhez kedvet csináló, bevezető jellegű órát tartottak. Öt mikrotanítás után mondhatom, igencsak magasra tették a lécet, annak ellenére, hogy nem volt még viszonyítási alapjuk. Legalábbis számomra eddig ez a tanóra-szimuláció tetszett a legjobban – annak ellenére is, hogy ez a téma áll tőlem a legtávolabb az eddig terítékre kerülők közül (pedig szeretem az állatokat, de tényleg).
A ráhangolódás szakaszban az általában „piff-puff” néven emlegetett asszociációs játékot játszottuk: a játékot vezető kolléganő egyszerűbb állításokat mondott egyes gerincesekről (pl. csőre van), és rámutatott valakire a körben álló „tanulók” közül, majd annak a két embernek kellett minél gyorsabban mondani egy olyan állatot, amelyikre igaz az állítás, aki amellett állt, akire rámutattak. A lassabb kiesett, így egyre kevesebben maradtunk, a legjobb három pedig egy-egy pontban részesült. Szerintem ez vicces, jó hangulatú játék (igaz, annyira azért nem, hogy három különböző apropóból is kelljen játszanom egy héten, mint ahogyan ez ekkor történt), amely segít egy kicsit előhívni a legalapvetőbb ismereteinket egy témáról, így mindenkinek lehet benne sikerélménye – ez pedig a motivációt is felkelti. A motiváltságot egyébként az egész óra során éreztem: ezt szolgálta a pontrendszer is, az óra folyamán különféle részeredményekért pontokban részesültünk, amiért az óra végén „kisötös” járt. Az is motiváló volt, hogy gyakran hangoztak el személyre szabott dicsérő szavak. Személyes érintettséget is éreztem, ugyanis a fauna mindannyiunkat körbe vesz valamilyen mértékben, illetve inspiráló volt, hogy az egyéni tanulói munka során (erről, vagyis az óra menetéről a következő bekezdésben írok részletesebben) olyan fajokról olvashattunk, amelyeknek kifejezetten érdekes jellemzői voltak.
Széles skálán mozogtak az órán alkalmazott módszerek is: először ráhangoló közös játék, utána frontális tanári instrukció a két csoportba történő rendeződéshez, ezután frontális tanári előadás (az egyik csoportnak a kétéltűekről, a másiknak a halakról), ezt követte az egyéni tanulói munka (papír alapon kiosztott információk tanulmányozása és memorizálása a hüllőkről vagy az emlősökről), utána párban végzett tanulói előadás (aki a hüllőket tanulmányozta, az a hüllőkről beszélt egy olyannak, aki az emlősöket tanulmányozta, és fordítva), végül pedig újra egyéni tanulói munka (ismereteink és egy madárhatározó applikáció segítségével bejátszott hangeffektek és vetített képek alapján kellett madarakat azonosítani pontért; óra végén pedig egyénileg kitöltött teszt a tanultakból a Kahoot alkalmazásban).
Azt írtam, hogy a halakról és a kétéltűekről frontális tanári előadással kaptunk információkat, és a kollégák óratervében is ez szerepel. Viszont ha jobban visszagondolok, valójában az én csoportomban (a halakról tanultunk), Olivér „tanár úr” inkább kérdve kifejtés módszert alkalmazott. Azt mondta, hogy a halakról fog beszélni, ehhez képest valójában kérdései mentén a „tanulók” szedték össze az alapvető infókat a halakról. Szerintem remekül alkalmazta ezt a módszert, mindenki szóhoz jutott, rávezetett minket a dolgokra, bevonódva éreztem a csoport egészét. A tanulság az volt, hogy együtt tulajdonképpen mindent összeraktunk a halakról, amit ő akár frontális tanári előadással is elmondhatott volna. Egyetlen negatívum, hogy így egy kicsit „szétesett” a tananyag, nem volt annyira koherens, mintha ő mondta volna el.
A technológiai integráció az óra második felében valósult meg, és szervesen illeszkedett az egészbe, nem volt öncélú. A Kahoot nevű kvízről már többször írtam, véleményem szerint ebben az esetben is jól szolgálta a tanultak ellenőrzését – és még látványos, szórakoztató is. A kvíz előtt az interaktív táblára vetítettek az órát tartó kollégák madarakról képeket, illetve a madárhangok felhangzása is csak számítógép és hangszórók segítségével valósítható meg egy tanteremben – így abszolút indokoltnak tartom az IKT-eszközök használatát. A „tanulók” a Madárhatározó telefonos applikációt használták: egy tényleges osztálytermi szituációban azt gondolom, először mindenképp közösen tanulmányozni kellett volna az appot, és ellenőrizni, minden gyereknek rendelkezésére áll-e a kívánt technika – vagy esetleg van olyan, mint én, akinek a telefonja nem elég okos ahhoz, hogy kompatibilis legyen ilyen menő alkalmazásokkal (ez harmadéves egyetemistaként sem volt jó érzés, de ha kisebb lettem volna, szerintem még érzékenyebben reagáltam volna – óra elején a kollégák feltették amúgy a kérdést, hogy mindenkinek működik-e; csak nekem nem működött, és nézhettem a párom telefonját, ami viszont nem volt túl kényelmes). Ezeknek a biztonsági intézkedéseknek az elmaradásán kívül azt gondolom, hogy a technológia használata nagyon hasznos volt, arra nézve is, hogy hogyan kell adatokat szűrni és válogatni, párosítani a látottakat az olvasottakkal. El tudom képzelni, hogy akinek van elég okos telefonja, az a későbbiekben egy-egy erdei séta során esetleg kísérletet tesz a látott madarak meghatározására az app segítségével.
Én az app nélkül sajnos csak a fehér gólyáról mutatott képet ismertem fel :D
Tetszett az órában a pontrendszer mint értékelési eszköz. A ráhangoló játékban mutatott jó teljesítményért, a madarak felismeréséért és a Kahootban mutatott tündöklésért is lehetett pontokat szerezni. Ez megkívánta azt is, hogy az óra többi szakaszában is figyelmet tanúsítsunk, és a páros munkában felelősségteljesen vegyünk részt a párunkkal való kollaborációban, ugyanis nekünk kellett megtanítani egyes tananyagegységeket, amelyek szintén terítékre kerültek a kvízben. Így a pontrendszer egyszerre szolgálta a motiváció fenntartását, az együttműködést, és szerintem differenciált is, ugyanis akinek valami nem ment annyira jól, még mindig gyűjthetett egy csomó pontot a következő dolog kapcsán.
Végezetül a Kahoot kvízt szeretném adaptálni egy szaktárgyamra. Valljuk be, a közoktatásban a tanárok nem csinálnak minden órára, vagy legalábbis sok órára, egy-egy tananyag megtanulásának ellenőrzése végett online kvízt, az tehát egy kissé torz kép, amit a mikrotanításokon láthatunk (eddig ugyanis minden órán volt kvíz). És nem csak azért nem csinálnak, mert az infrastruktúra ezt sok iskolában nem teszi lehetővé... Szerintem van helye az online kvízeknek a közoktatásban, de én legfőképpen összefoglaló órákon tudom elképzelni, amikor nem csak 10 kérdésből csinálunk kvízt, hanem akár az egész órát is rászánhatjuk arra, hogy kérdéseket nyomatunk a diákoknak. Ezt előre is jelezhetjük, beharangozhatunk nagyobb jutalmat, így talán felkészülten érkeznek majd már az összefoglalásra is, a témazáróra meg főleg. Ha sok kérdés van, akkor lehet, hogy jobban szétszóródnak az eredmények is. Így tényleg kikérdezhetjük a tananyag minden szegmensét. Tulajdonképpen magyar- és töriórán is el tudom képzelni, gyakorlatilag bármely témakör kapcsán, de ha mégis meg kellene neveznem valamilyen konkrétumot, akkor talán egy II. világháborúból írandó témazáró előtt vetném be, mert kifejezetten sok adatra rá lehetne kérdezni, és be lehetne vágni képeket is pl. fegyverekről.
