Somogyi Dániel kollégámmal olyan történelmi témából szerettünk volna mikrotanítást tartani, amely kapcsán szervesen integrálható a technológia révén sokféle forrástípus. Adódik, hogy ez a 20. század berkeiből kerülhet ki leginkább. És adódik, hogy ha már időben közel járunk napjainkhoz, akkor olyan dolog legyen, amelynek ténylegesen érződik hatása még mindig, és amelyhez akár szóbeli narratívákon át is közelebb kerülhettek már a "tanulók" szüleik, nagyszüleik révén. Mivel Daninak gimnáziumi történelemtanára, Németh György digitális tananyagfejlesztő által rendelkezésre álltak CD-k az ’56-os forradalom és a Kádár-korszak életmódtörténete témákból, az is adódott, hogy ezek közül választunk – végül utóbbi mellett döntöttünk.

A motivációt az óra elején először az „osztály” egészének feltett frontális kérdésekkel próbáltuk felkelteni, miszerint kinek mit meséltek otthon a Kádár-korszakról. Ha emlékeim nem csalnak, erre talán két válasz érkezett, ami miatt kissé nehezen indult az óra. Sajnos ezt a problémát egyébként is kardinális kérdésnek érzem, szerintem egy tanár gyakran szembesül azzal, hogy senki vagy csak pár ember (s mindig ugyanaz a pár ember) válaszol a kérdéseire. Megoldás lehetett volna talán a kérdés átfogalmazása, vagy ha mi mesélünk egy kicsit szüleink véleményéről a Kádár-korszakkal kapcsolatban, kedvet adva - talán - a válaszadáshoz. Ugyanakkor azt sem szerettük volna, hogy sztorizgatásokkal sokkal több idő menjen el a ráhangoló kérdéssel a tervezettnél. Tanulság: nehéz jól elkezdeni egy tanórát. :)  Az már meglepőbb volt, hogy a nagypolgári neveltetése ellenére a plebejus ételekért rajongó Janka néni sem okozott túl nagy derültséget, és a jellegzetes lakótelepi lakásbelsővel rendelkező gazdagrétiek szobaberendezésére vonatkozó kérdésekre sem igazán érkezett válasz. A ráhangoló kérdés után ugyanis egy néhány perces kultikus Szomszédok-részletet vetítettünk a „tanulóknak”, akik viszont az elromlott winchestere miatt kesergő Vágási Feri szavaiból arra remekül rájöttek, hogy melyik évtizedben játszódhatott a mutatott részlet.  A Szomszédokkal talán az lehetett a baj, hogy a mi korosztályunknak talán nem annyira „alap” már – a mi tényleges diákjainknak pedig főleg nem lesz az. Ugyanakkor szerintem érdemes bevinni órára, arról is lehetne esetleg vitázni egy lelkesebb csoporttal, hogy mennyire képes történelmileg hiteles ábrázolásra egy teleregény, s hogy egyáltalán feladata-e ez. A motivációt az óra további részében – a szó szoros értelmében – színes forrásanyaggal próbáltuk fenntartani (a visszajelzések nagy része alapján sikertelenül).

A már említett óraegységeket először egyéni tanulói munka (Socrative SpaceRace kvíz kitöltése az ’56-os forradalmat követő megtorlásról és a hatalom restaurációjáról), majd frontális tanári előadás követte (Dani beszélt egy Prezi segítségével a kádári alkuról, megalapozandó az óra során az egyéni és csoportos tanulói munkavégzést). Ezután a kvíz eredménye alapján differenciálva négy csoportba soroltuk az „osztályt”. Egy-egy csoport egy-egy témát dolgozott fel (étkezés és szabadidő, lakhatás, jövedelem és fogyasztás, öltözködés), a „tanulók” egyénileg kaptak meg lapon kérdéseket a csoportjuk által feldolgozandó résztéma egy-egy szegmenséhez. A résztémákhoz tartozó leírások és a különféle források (diagramok, képek, videók, plakátok, szöveges források) blogjainkra kerültek fel. Az egyéni tanulói munkát közös tanulói munka követte, a csoporttagoknak be kellett számolniuk egymásnak eredményeikről öt perc alatt. Ezután frontális tanulói előadás következett: a csoportokból egy-egy szóvivő az egész „osztály” előtt prezentálta három percben, mire jutott csoportja. A közös tanulói munka módszerére szeretnék bővebben reflektálni, amely szerintem itt több szempontból is indokolt volt, azonban több helyütt is félrecsúszott. Szerintem jó az, hogyha a tanulók a közös munkát megelőző egyéni munkájuk során csak egy kis szegmensét látják az egésznek, ám ott meg kell próbálniuk adatokat szűrni, értelmezni is. Az így elsajátított gondolkodásmód többet ér, mintha a tanuló elolvasta volna a faluról, a városi lakótelepekről, de még az autóvásárlási szokásokról írott leírásokat is – amit a többi résztémából más kihámoz, arról úgyis értesülni fog az óra későbbi részében (tanári kontroll mellett, persze). Viszont egyértelmű instrukciókkal jegyzetkészítésre is kellett volna biztatni a tanulókat, fontos a közoktatásban, hogy legyen bármikor megtekinthető, lehetőleg logikus és rendezett lenyomata a tanultaknak. Használhattuk volna a Titanpadet, például. Illetve arra is jobban kellett volna ügyelni, hogy a közös tanulói munkára szánt idő ne csússzon össze sem az egyéni tanulói munkára szánt idővel, sem a tanulói prezentációk idejével. Mindenképp biztosítani kell annyi időt, amennyi szükséges; érdemesebb lett volna kevesebb kötelező feladattal készülni, és a feladatok egy részét „plusz feladatként” kiadni a hamarabb elkészülőknek.

Jellegzetes szocreál plakátok elemzése is terítéken volt a feladatok között

A technológiai integrációt először a Socrative SpaceRace online kvízzel valósítottuk meg, amely nem aratott osztatlan sikert. A Prezi, az Online Stopwatch és a szakmai blogok mint online tananyagforrások használata szerintem indokolt és zökkenőmentes volt. Sajnos a Socrative nem bizonyult a legjobb választásnak, s főként nem a SpaceRace funkciója (pedig direkt nem a másik népszerű kvízalkalmazást, a Kahootot vetettük be, ugyanis az sok kritikát kapott az első mikrotanítás után – de legalább megtudtuk, hogy kritikából mindig lehet többet kapni). A probléma az volt többek között, hogy nem voltak időzítve a kérdések, így a „diákoknak” módjában állt ráguglizni a válaszokra. A 10 kérdés is soknak bizonyult, és – állítólag – nehezek is voltak. A SpaceRace funkció során kis figurák versenyeznek az interaktív táblán kivetítve: ha helyes a válasz, az adott diák kis figurája előrébb kerül. Ezt előzetesen látványosnak és motiválónak gondoltam. Ehhez képest a valóság szinte hidegzuhany volt: közben jöttem rá, hogy valójában nem tudom, hogy a válaszok helyessége számít, a válaszadás gyorsasága, netán a kettő eredője. Ezzel három gond van: egyrészt még most sem tudom, másrészt a „tanulók” is rájöttek arra, hogy nem tudom, harmadrészt pedig így nem biztos, hogy volt értelme a kvíz egyik eredeti céljának, azaz a válaszok helyessége mentén történő differenciálásnak (olyan csoportokat szerettünk volna kialakítani, amelyekben van a kvízben jobban és gyengébben szereplő „diák” is,  de – mivel kvázi nem tudom, hogy a győztes figura a legjobban, a leggyorsabban, a legjobban és leggyorsabban válaszoló vagy a leghatékonyabban guglizó diákhoz tartozik-e – ez nem biztos, hogy összejött). Arról már nem is beszélve, hogy egyáltalán nem találta senki látványosnak. A hangulat feldobására közben eszembe jutott, hogy akár közvetíthetném is a színes figurák versenyét, azonban szerencsére erről még időben rájöttem, hogy hülyeség lenne: hogyan gondolkozzon a diák a helyes válaszokon, ha én közben azt ordítom, hogy a zöld űrhajó mindjárt megelőzi a narancssárgát? Minden nehézség ellenére azt fenntartom, hogy a kvíznek van létjogosultsága előző órai ismétlő anyag kikérdezésére is óra elején, nem csak az aznap tanultak ellenőrzésére óra végén, és azt is, hogy a Socrative is jó erre, talán kisebbeknek jobban tetszene.

"Látványos" Socrative SpaceRace

A fejlesztő értékelési eszközök között az előzetes tudás felmérésére szolgáló kvízen kívül egyrészt említeném a feladatleírásokat, amelyekben igyekeztünk minél pontosabb irányelveket adni a válaszadáshoz, másrészt pedig az óra végén sajnos technikai hiba miatt kitöltésre nem kerülő Google Forms értékelő kérdőívet. Ezt egyénenként kellett volna kitölteniük a tanulóknak, kiváló, megfelelő és nem megfelelő minősítéseket adva maguknak a feladatok elvégzésére, a forráshasználatra, az összefüggések meglátására és a csoportmunkájukra vonatkozóan. A minősítésekhez leírás is tartozott, így láthatták (volna), mely kritériumok teljesülése esetén esnek egy bizonyos kategóriába. Az sajnálattal töltött el, hogy a „tanulók” meg sem nézték a kérdőívet, és többen azt mondták/írták, hogy semmilyen fejlesztő értékelési eszközzel nem találkoztak az órán. Nyilván „igazi” diákok sem nézték volna meg, ha nem működik, de ha valaki tényleg szeretett volna reflektálni a saját munkájára, az megtehette volna azt, hogy legalább megnézi a szempontokat, még ha beikszelni a mi figyelmetlenségünkből fakadó technikai hiba miatt nem is tudott volna semmit.

Óránk egyik legnagyobb hozadékának tartom a szakmai blogokra feltett „tananyagcsomagokat”, illetve annak megtapasztalását, hogy ez tényleg hasznos, és működhet a gyakorlatban is (kár, hogy Danival nem szabadalmaztattuk az ötletet, a miénket követően számos mikrotanításon találkozhattunk azzal, hogy az órát tartók felpakolják a feladatokat és/vagy anyagokat a blogjukra). Ezt a technológiai „innovációt” több témára is lehetne adaptálni. Említettem a bejegyzés elején, hogy az ’56-os forradalom témaköréből is van CD formátumú tananyag. Forrástípusonként le lehetne menteni és a blogra helyezni azokat is, de nyilván más tananyagforrásokból is össze lehetne még ollózni ezek mellé dolgokat a blogra. Szerintem működne egy hasonló felépítést követő tanóra ebben a témában. Egy csoport feldolgozná az előzményeket, egy az eseménytörténetet, egy a következményeket, egy a nemzetközi hátteret. Izgalmas lenne feltenni a blogra például nehezen hozzáférhető dokumentumokat: lefényképezhetnénk akár rendszerváltás előtti és utáni tankönyvszövegeket a forradalomról, hogy a tanulók láthassák, hogyan alakult a kanonikus, „tanítandó” nézőpont.